Die Frage der Woche
Nahát, ezt tuti rosszul írtam, dehát mindegy… próbálkozgatunk. ![]()
Tehát, ideje válaszolni a múlt heti kérdésre: “Akkor is van értelme heti kérdésnek, ha nem jutunk be órán terembe? Miért?”
Hát, erre egyértelmű a válasz: persze, hogy van. Hogy miért? Egyrészt, mert a legtöbben – aki tényleg részt vesz ebben – eddig is otthon írták a blogot és nem suliban. Másrészt, itthon egyébkét is sokkal kényelmesebb, gyors gép, korszerűbb technika. Persze, a legutóbbi alkalommal sem a hét kérdését kellett megválaszolni órán, hanem egy némettel kapcsolatos kérdés volt, ez teljesen más eset.
Persze, vannak olyanok, akik tényleg csak a suliban hajlandóak írni, ebből a szempontból tényleg nincs túl sok értelme nekik feltenni a kérdést, de én azt gondolom, hogy az osztály nagy része igenis ír a blogjába rendszeresen…
Az elmúlt hét bővelkedett dolgozatokban: kémia, matek, angol, jah, és kikaptuk a törit, ami enyhén felidegesített, úgyhogy nem is szólnék róla sokat. ![]()
A matekra elég sokat készültem, de összességében nem tudom, hogyan sikerült, majd kiderül…
Ma tanultam bioszt (végre!), holnap elvileg írunk. Hogy lehet, hogy ebből és föciből mindig el vagyok maradva?! Aztán meg tanulhatok egyszerre egy csomót. Németből írunk szerdán, készülök majd holnap, bár már nem kell annyit, szavakat tudom, nyelvtant átnézem, aztán majdcsak sikerül
Loading...
Pedig éppen tökéletesen írtad! Lehet, hogy innentől a folytatást is németül kellene? … Köszönöm az ötletet!
Bakonyi Borbála - február 11, 2008 at 10:31 pm
Jajj, tanárnő, én tényleg nem azért írrrtamm… de annak örülök, hogy jó lett… mindenesetre a többit nem tudnám németül azért…
miklosivicki - február 12, 2008 at 12:09 pm
Vikiiiii XD
Adri - február 12, 2008 at 8:56 pm
Mi aaaaaaaaaaaz????
Lina - február 20, 2008 at 3:53 pm